2011. május 7., szombat

Kína és az olimpiák

Pekingi olimpia – Tokiói olimpia

Peking számára az olimpia megrendezése fontos állomás volt a nemzetközi nagyhatalommá válás kapcsán. Szerették volna, ha Japánhoz hasonlóan újra bekerülnek a történelembe és a modernizáció útjára tudnak lépni. Pekingben is hatalmas infrastrukturális fejlesztések előzték meg az olimpiát, csakúgy mint Tokióban, de míg Tokióban inkább az úthálózatok fejlődtek, addig Peking nagyobb hangsúlyt fektetett az egész város arculatának átformálására.

Pekingi olimpia – Berlini olimpia

Kína a náci Németországhoz hasonlóan felismerte az építészet fontosságát a nagyhatalmi célok deklarálására, és eszközként tekintett az építészetre, amely képes vizualizálni törekvéseit. Annak idején Hitler híressé vált stadionja monumentalitásával, stabil és erős betonszerkezetével próbált hű szimbólumot teremteni elképzeléseinek, a pekingi olimpia stadionja azonban egyediségével, egyedülálló formai megjelenésével és ennek sajátos technológiai kivitelezésével próbálta meg felhívni a világ figyelmét.

Pekingi olimpia – Mexikói olimpia

Kína célul tűzte ki az olimpia kapcsán, hogy Mexikóhoz hasonlóan lecseréli a szegény ország képét a modern országéra, és erőfeszítéseket tesz arra, hogy megtanítsa a pekingi lakosságnak hogyan kell egy nemzetközi közönség előtt viselkedni. Angol nyelvtanfolyamokat szervezett a pekingieknek, és a média segítségével nevelte a város lakóit a helyes viselkedésre.

Pekingi olimpia – Szöuli olimpia

Kínában is, hasonlóan Koreához az olimpia jelentette az utat a nemzetközi ismertség felé. Az olimpia hozta meg az igazi áttörést, kelet és nyugat sajátos találkozását, amely lehetőséget adott mind Szöulnak, mind Pekingnek, hogy elmélyítse diplomáciai kapcsolatait, és javítsa nemzetközi megítélését.

Kína mérhetetlenül ragaszkodott az olimpiához. Ezen szándék hátterében az állt, hogy végre kiléphessen a nemzetközi porodra, megmutathassa ország-világ előtt nagyságát és elismertségre tegyen szert. Az olimpia volt a legitimációja a nemzetközi színtérben, útlevélként szolgált. Legitimálta demokratikusnak nem nevezhető politikai berendezkedését és modernizálta társadalmát. Azzal, hogy Kína végül megrendezte a játékokat, nemcsak igazolást kapott arra, hogy nagyhatalmi törekvései jogosak, de elfogadott tagjává vált a nemzetközi közösségnek, és végre betölthette az a pozíciót, amelyet a nyugat eddig megtagadott tőle. Az olimpia tudatosította a világban, hogy Kína felzárkózott Amerika mögé, mind gazdasági, mind a nagyhatalmi státusz szempontjából.

2011. május 4., szerda

Kína és a sztárépítészet

A modernizmus megjelenése és a globalizmus kialakulása maga után vonta a XXI. században egy új jelenség kialakulását, a sztárkultusz megjelenését az építészet területén. A sztárépítész jelenség a kortárs építészet elengedhetetlen kellékévé vált, és nemcsak Amerikára és Európára volt jellemző, de kezdeti formái megjelentek Kínában is. A sztárépítészek megjelenésével az építészet elvesztette lokális jellegét és globális méreteket öltött, megszüntetve ezzel bizonyos térségek építészeti heterogenitását. A sztárépítészek amint bekerültek az építészeti kánonba (a bekerülés egyik formája a Pritzker-díj elnyerése, amelyet építészeti Nobel-díjként szoktak emlegetni), attól a pillanattól kezdve a világon mindenhol keresetté váltak, hiszen nemcsak a városnak, de magának az országnak is presztízst jelentett a sztárépítész által tervezett épület megjelenése az adott területen.

Az építészet így kezdte elveszteni funkcionális jellegét és a „szükségszerű” építészetet felváltották a környezetre kevésbé érzékenyen reagáló építkezések, amelyeknél a cél a minél absztraktabb és figyelemfelkeltőbb forma létrehozása volt.

Kínában is elkezdődött az a folyamat, amelyben a jellegzetes kínai építészet sajátosságait magukon viselő építmények, épületegyüttesek, egész városrészek lebontásra kerülnek, és helyettük megjelennek a modern nagyváros uniformizált épületei. Ahhoz, hogy a városvezetés gond nélkül meg tudja valósítani urbanizációs elképzeléseit, segítséget nyújt a törvénykezés is, hiszen Kínában minden földterület állami tulajdon, amelyet az állam lakóépületek esetén maximum hetven, ipari épületek esetén ötven évre ad bérbe. Így, egyszerű szerződésfelmondással a területek könnyen alakíthatóvá, a beruházások gyorsan kivitelezhetővé válnak.

Sanghaj az elmúlt évtizedben hatalmas változáson ment keresztül, egy igazi metropolisszá alakult, szinte teljesen átformálódott. Kína hatalmas pénzeket szánt és szán arra, hogy politikai és gazdasági téren történő nagyhatalmi térhódítása épületekben is megfogalmazódjon, fizikai jelleget öltsön, és nagyvárosait igyekszik a modern amerikai metropoliszok mintájára átalakítani.

„Az elmúlt években egyre több külföldi építésziroda telepedett meg az országban, sőt: kínai magántulajdonban működő műhelyek jöttek létre. A hívószó a volumen: Kína gyorsan fejlődő városai hatalmas méretű házak és épületegyüttesek tervezésére adnak lehetőséget, legyen szó nagyrendezvényről, mint az olimpia, különleges gazdasági övezetről, vagy kiemelt fejlesztési területről, mint például a belső-mongóliai Ordosvárosa.”[1]


[1] Hg.hu építészeti portál: „Kína az építészetben is csúcsra tör” (hozzáférés: 2011. 03.18.)

2011. március 24., csütörtök

Kína és a külvilág

Kína nagyhatalmi törekvéseinek ideológiai előzményei egészen az ókorra nyúlnak vissza. „Az ókori kínai földrajzi felfogás a világot egyre bővülő négyzetekként képzelte el, középen az uralkodói birtokkal, amelyet a fejedelmek birtokai határoltak, majd azokon kívül a pacifikált vidékek, a szövetséges barbárok földjei és legkívül a civilizálatlan barbárok területei feküdtek.”[1] Ez az ókorban kialakult sajátos világkép évezredekig meghatározta a kínai gondolkodásmódot, és kétpólusúvá osztotta a világot, amelynek egyik pólusát az egyetlen művelt civilizáció, Kína jelentette, a másikat pedig a civilizálatlan barbár népek.

A dinasztiák korában a külvilág léte már erősebben megjelent a kínai gondolkodásban, mégis az uralkodó felfogás nem változott. A császárok hol nyitottak, hol bezárkóztak a külvilág elől, de mindig saját területüket tartották a legfontosabbnak.

1949-től, a Kínai Népköztársaság megalakulásától kezdve újfent előtérbe kerültek a nagyhatalmi törekvések. A kommunista hatalomátvételt követő évtizedben, 1958-ban megkezdődött a „nagy ugrás” politikája, melynek hátterében az elmaradott Kína politikai-gazdasági megerősítése állt. Az 1966-os „kulturális forradalom” célja egy erős, központosított hatalom létrehozása volt, amelyet az értelmiség eltávolításával, a szélsőségek tudatos megszüntetésével próbáltak véghezvinni. Mao uralma alatt a kínai kommunista párt tudatosan befelé forduló politikát folytatott, amely belső átalakítással próbálta elérni Kína nagyságának növekedését.

„1978-ban, Deng Xiao Ping úgy indítottal el Kínában a reformokat és a nyitás politikáját, hogy felszólította a népet, szabadítsák fel elméjüket.”[2] Teng hatalomra kerülésével a nagyhatalmi törekvések egy diplomatikusabb, inkább a kompromisszumra és jó külkapcsolatokra építő jellege jelent meg. Megkezdődött a „nyitás politikája” és Teng rövid időn belül külföldön is hatalmas ismertségre tett szert. Deng Xiao Ping intézkedéseivel egyenes utat teremtett ahhoz, hogy Kína bekapcsolódjon és ismertté váljon a nemzetközi életben, valamint megteremtette a globális nagyhatalom kialakulásának feltételeit.

„Kína továbbra is nagy örömmel használja ki a globalizáció adta lehetőségeket, mert az elmúl évtizedekben több hasznot húzott a nyitott globális gazdaságból, mint más országok. Kína szemszögéből a globalizáció egy játék, amelyben nyerhet.”[3] – írja Susan L. Shirk 2007-ben és valóban beigazolódni látszik állítása.

Ma már Kína a világ elsődleges exportőre, és a vásárló erő paritás tekintetében Amerika után a második helyet foglalja el, megelőzve Japánt. Ő birtokolja az amerikai államkötvények nagy hányadát, és bár 2009-ben, hosszú évek óta először a válság hatására történő gazdasági visszaesésnek köszönhetően csökkent a külföldi kereslet a kínai export iránt, 2010-re mégis 10%-os GDP növekedést produkált maga mögé utasítva más fejlett országokat.[5] Kína minden tekintetben globális nagyhatalommá nőtte ki magát, amit nemcsak nemzetközi szerepvállalása és kötelezettségei mutatnak, hanem gazdasági, katonai erőfölénye és globális politikai befolyása.



[1] Dawson Raymond: A kínai civilizáció 72.o

[2] Robert Lawrence Kuhn: How China’s Leader Think. John Wiley & Sons (Asia) Pte. Ltd., Singapore, 130.o

[3] Susan L. Shirk: China: Fragile Superpower. Oxford University Press, New York, 2007. 19.o

[4] CIA honlapja: https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ch.html (utolsó frissítés: 2011.03.08.)



2011. március 6., vasárnap

Hol is kezdjük...

A blogom célja, ahogy azt a címe is mutatja, hogy a pekingi olimpia apropóján tervezett és létrehozott épületek révén megmutassam, azok hogyan kommunikálnak és hogyan tükrözik Kína nagyhatalmi törekvéseit.
Nem újdonság, hogy sokan Kínát jósolják Amerika után a következő nagyhatalomnak. Erre nemcsak az a bizonyíték, hogy Kína volt az egyetlen ország, amelyet a válság szinte alig érintett, de az ország összes GDP-je is már az amerikai mögött jár, megelőzve ezzel a sokáig második helyen álló Japánt. Kína pedig, mint "cselekvő" ország, törekvéseit igyekszik leplezetlenül kifejezésre juttatni, amelyhez az építészet, a maga időtálló és meghatározó, látványos, olykor monumentális jellegével jól asszisztál.
A blog további célja, hogy a mélyére ássak és bebizonyítsam, hogy az épületeknek igen jelentős szerepük van Kína politikai céljainak reprezentálásában. Erre a legeklatánsabb példának az olimpia tűnt, hiszen nemcsak maga az esemény keltette fel a külföldi országok érdeklődését, de építész berkekben is megélénkült a nemzetközi kommunikáció a sok beruházás kapcsán, amit Kína az olimpiára megépíttetett.